Innovációs lehetőségek a Hotel Lövéren belül

Dolmány, Evelin (2017) Innovációs lehetőségek a Hotel Lövéren belül. Egyéb, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of Innovációs-lehetőségek-a-Hotel-Lövérben.pdf] PDF
Innovációs-lehetőségek-a-Hotel-Lövérben.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A záródolgozatom célja az innováció lehetőségének vizsgálata egy adott szálloda, a Hotel Lövér vonatkoztatásában, valamint az ehhez kapcsolódó fogalmak definiálása. Véleményem szerint anélkül, hogy az egész szállodát megismerjem kívülről és belülről, nem lehetséges az, hogy átlássam mi is az ami fejlesztésre szorulhat, illetve hogy egyáltalán szükség van-e fejlesztésre a szállodán belül. Ha van, akkor milyen fajtákra és ezeket hogyan tudnák megvalósítani, ha nincs akkor pedig miért nincs szükség ezekre az innovatív folyamatokra. A dolgozat első felében az általános értelemben vett innovációra való meghatározásokat soroltam fel, különböző szakirodalmi definíciók keretén belül. Fontosnak tartottam, hogy mindenképp megismerjem magát az innovációt globális értelemben, hiszen ha tisztában vagyok a szó jelentésével és fogalmával, akkor sokkal könnyebben tudom majd a későbbiekben a hotelen belüli fejlesztésre szoruló területeket átlátni. Majd pedig a szállodai innovációra és kutatás-és fejlesztésre tértem rá, mivel konkrétan ez a célja a záró dolgozatomnak, ezzel is információkat gyűjtve a záródolgozatomhoz. Mivel véleményem szerint sokszor szorosan kapcsolódik a szállodai beruházás a fejlesztésekhez (holott nem mind-egyik fejlesztés jár beruházással, de nagy százalékban elengedhetetlen), ezért külön erre a témára is kitértem a későbbiekben. A dolgozat második felében pedig a Hotel Lövér történetével, felépítésével, különböző részlegeinek részletes vizsgálatával foglalkoztam, ezzel még több fontos információt nyerve a lehetséges fejlesztési területek kiaknázására. Nem volt könnyű dolgom, mivel a szálloda árai, illetve különböző rendezvényei nagyon összetettek. Azonban rálátásom nyílt az adott témára a recepción való gyakorlatom letöltése után. Részletesen vizsgáltam ezeket a területeket, mivel arra is szerettem volna mindenképp kitérni, hogy a különböző vezetők illetve alkalmazottak milyen kapcsolatban vannak egymással. Ennek a tüzetes vizsgálatában a külső konzulensem segédkezett, véleményem szerint nagyon nagy rálátással tudtam ennek segítségével átlátni az adott témát. Ezen kívül természetesen az egyik legfontosabb dolognak tartom, hogy megfelelően tisztában legyenek az esetleges vendég panaszokkal/problémákkal, vagy épphogy a vendégek megelégedettségével a vezetők. Erre a legegyszerűbb módszernek, a kérdőíves megkérdezést tartom. A Hotel Lövér rendelkezik saját vendég kérdőívvel, melyeket a vendégek nagy számban töltenek ki, így ez is egy fajta segítség lehet számomra az elemzések végett. A végén pedig egy, az igazgató úrral készített interjú alapján tekintem át az eddig le-zajlott fejlesztéseket, valamint arra is kitérek hogy milyen fajta innováció lehet szükséges a hotel további fejlődéséhez.

Magyar cím

Innovációs lehetőségek a Hotel Lövéren belül

Angol cím

Innovation opportunities in Hotel Lövér

Intézmény

Nyugat-magyarországi Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

x - ARCHIV KTK - Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (megszűnt: 2021.06.30.)

Szak

LKK - Turizmus–vendéglátás felsőoktatási szakképzés (FOKSZ)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Mészáros, Katalin
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

KFON-17/13

Mű típusa: Záródolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Evelin Dolmány
Dátum: 18 Máj 2017 13:49
Utolsó módosítás: 13 Szep 2023 10:16
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/2907

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet