Bútoripari vállalatok likviditásának értékelése 2006-2014

Koczka, Enikő (2016) Bútoripari vállalatok likviditásának értékelése 2006-2014. BA/BSc, Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (formerly Faculty of Economics).

[thumbnail of Szakdolgozat-Koczka_Enikő.pdf] PDF
Szakdolgozat-Koczka_Enikő.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (6MB)

Abstract

Konzulensem egyik óráján keresett maga mellé egy embert, aki segít neki adatgyűjtésben és rögzítésben, és én jelentkeztem erre a feladatra. Ezen idő alatt megtetszett a téma, ami azért is érdekes, mert az egyetemen faipari mérnökképzés is folyik, így ez nem csak a köz-gazdaság számára lehet érdekes kutatás, hanem a faiparos hallgatók részére is. A kutatás-ban a legtöbb időt az adatgyűjtés és a kellő szakirodalom elolvasása, felkutatása vonta el. 408 cég kiválasztása és az adatainak felvitele Excelbe sok idő volt, de konzulensemtől na-gyon sok segítséget kaptam. A felvitt adatok át lettek helyezve az SPSS nevű programba, itt a nem releváns adatok kiszűrése után, kereszttáblák segítségével készültek el azon táblá-zatok, amik alapján elkészülhettek az értékelő diagrammok. Az olvasó az első fejezetben megismerkedhet a magyar bútoriparral a XI. századtól kezdődően napjainkig. A felölelt időszak alatt nem csak a politikai és gazdasági változások lettek figyelembe véve, hanem a különböző korok bútorok kinézetére gyakorolt hatásai is.A címben is szereplő likviditás értékelés előtt fontos bemutatni a likviditást is. Az elmé-leti háttér elsajátítása elengedhetetlen a szakdolgozat későbbi részéhez. A likviditás fogal-mát különböző szempontok és szakirodalmak alapján fogjuk vizsgálni. Mivel a kutatás alapját cégek képezik, így meg kell nézni, hogy a likviditás milyen szerepet játszik a cégek életében. Ezután a három legismertebb likviditási mutató kerül bemutatásra, leírással, kép-lettel és határértékekkel. Ez a három mutató a likviditási ráta a likviditási gyors ráta, vala-mint a pénzhányad. Több szakirodalom elolvasása után, és az iskolai tanulmányok során el-sajátított tapasztalat alapján kritikákat fogalmazok meg a mutatókkal szemben a második fejezetben. A harmadik fejezet fő mozgató eleme a kutatásra kiválasztott cégek szegmentálása különböző szempontok szerint: szakágazatok, régiók, létszám alapján. Kiindulási alapként meg kellett nézni, hogy a 408 cég által összesítve kapott likviditási mutatók hogyan ala-kulnak évenként. Ez alapján lehet viszonyítani majd a három szempont alapján az értékek alakulását. A vizsgált 9 év alatt külön-külön megnézzük a mutatók változását. A jobb át-láthatóság érdekében bemutatásra kerül a dolgozatban, hogy az egyes régiókban, illetve a foglalkoztatott létszám szerinti csoportosításnál hogyan alakultak a mutatók évről-évre. A legfontosabb rész a kutatás bemutatása mellett az összegzés és a következtetések levonása, valamint a kapott adatok egységesített kiértékelése. Az első két fejezetben taglalt hibákra, kritikákra való javaslat tétel is szerepel. A kiértékelésben igyekszem a mutatókkal szemben állított hiányosságokra felhívni a figyelmet, alátámasztva ezeket a likviditási mu-tatók értékélésével. A szakdolgozat írása közben, valamint a kiértékelések alatt láttam a likviditási muta-tókkal szemben állított hiányosságok és egyéb problémák meglétét. A mutatók sokszor máshogy alakultak, mint ahogy azt az ember várta volna. Előfordult, hogy míg iparágiszin-ten a mutató csökkent, addig a csoportosítás szerinti mutatóknál növekedés volt látható. Ezek és a hasonló eltérések is bizonyítják, valamint alátámasztják a hibákat és a kritikákat.

Hungarian Title

Bútoripari vállalatok likviditásának értékelése 2006-2014

English Title

Evaluation of the liquidity of furniture indusrtial companies between 2006-2014

Institution

University of West Hungary

Faculty

Alexandre Lamfalussy Faculty of Economics (formerly Faculty of Economics)

Institute/Establishment/Department

x - ARCHIV Faculty of Economics - Institution for Business Studies (defunct: 06.30.2021.)

Specialization

LKK - Business Administration and Management (BA)

Supervisor(s)

Témavezető neve
grading, academic degree, institution
Email
Kállay, Dr. Balázs
UNSPECIFIED

Local id

KBAN-16/44

Item Type: Thesis
Depositing User: Enikő Koczka
Date Deposited: 14 Dec 2016 13:57
Last Modified: 14 Dec 2016 13:57
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/2392

Actions (login required)

View Item View Item