Múlt a jelenben Kastélyok és rendezvények Fejér vármegyében

Csibrik, Eszter (2026) Múlt a jelenben Kastélyok és rendezvények Fejér vármegyében. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of LKKA-26_31.pdf] PDF
LKKA-26_31.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban a Fejér vármegyei kastélyok és az ott megvalósuló kastélyrendezvények komplexitását vizsgálom. A kulturális örökségturizmus és ezen belül a kastélyturizmus napjainkban a turisztikai szektor egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. A térség kiemelkedően gazdag történelmi emlékekben, azonban ezek turisztikai hasznosítása és menedzsmentje számos kihívást és lehetőséget rejt magában. Elsődleges kutatási kérdéseim között szerepel annak elemzése, hogy a megrendezett események milyen gazdasági, társadalmi és kulturális hatással vannak magára a turisztikai desztinációra, illetve az annak helyszínt biztosító műemléki épületekre. A turisztikai vonzerő növelése és a műemlékvédelem érdekei ugyanis gyakran kényes egyensúlyt követelnek meg. A kutatás fókuszába két emblematikus, eltérő adottságokkal, de hasonlóan magas presztízzsel rendelkező helyszínt vontam be: a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt és a martonvásári Brunszvik-kastélyt. Mindkét épület jelentős és fordulatos múlttal rendelkezik, napjainkban pedig a közép-dunántúli térség legismertebb kulturális színterei közé tartoznak. A Brunszvik-kastély elsősorban gazdag zenei öröksége, a Beethoven-kultusz és lenyűgöző angolparkja révén vonzza a látogatókat, addig a Károlyi-kastély egy európai kulturális találkozóközpontként funkcionál a szállodai lehetőségek mellett. Kiemelt célom annak bemutatása, hogy ezen intézmények hogyan képesek a történelmi miliőt bevonni a modern rendezvényszervezésbe. A kutatás során vegyes módszertant alkalmaztam, amely szekunder és primer forrásokra egyaránt támaszkodik. A szekunder kutatás keretében széles körű hazai és nemzetközi szakirodalmi áttekintést végeztem az örökségturizmus, a rendezvényturizmus és a desztinációfejlesztés témaköreiben. Ennek során elengedhetetlennek tartottam a szektorban leggyakrabban előforduló rendezvénytípusok tipologizálását és azok ágazati jelentőségének bemutatását. A primer kutatásom során mélyinterjúkat készítettem a két felkért kastély rendezvényszervezőivel. E beszélgetésekkel az volt az elsődleges célom, hogy felmérjem az adott helyszínek jelenlegi rendezvénypalettáját, megértsem a műemléképület és a programok szerves kapcsolatát, valamint azonosítsam a látogatói hatásokat és a jövőbeli pozitív fejlődési irányokat. A lokális eredmények értékelése mellett arra törekedtem, hogy a Fejér vármegyei helyzetképet az európai kastélyturizmus jelenlegi állapotával is összehasonlítsam, feltérképezve egy esetlegesen létező kontinentális tendenciát. A hazai és nemzetközi gyakorlatok vizsgálata során egyértelművé vált, hogy a sikeres európai kastélyok – köztük a vizsgált magyarországi helyszínek is – ma már jellemzően multifunkcionális intézményekként működnek. Ezek a terek a múlt és a jelen szerves összefonódásának színterei, ahol a történelmi falak közé integrált új funkciók biztosítják az épületek gazdasági fenntarthatóságát. Ezzel a modellel a jövő generációi számára is megőrzik az értékeket. Kutatási eredményeim és véleményem alapján megállapítható, hogy a kastélyturizmusban rengeteg még kiaknázatlan potenciál rejlik. Ez legfőképpen a tematikus és minőségi rendezvények területén mutatkozik meg, amelyek nem csupán díszletként használják a környezetet, hanem teljesen összhangban állnak a kastélyok, várak és paloták eredeti történelmi, reprezentációs funkciójával, ezáltal hosszú távon is élettel töltve meg az évszázados falakat.

Magyar cím

Múlt a jelenben Kastélyok és rendezvények Fejér vármegyében

Angol cím

Past in the present Castles and events in Fejér County

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Ökológiai Gazdaságtan Intézet

Szak

LKK - Turizmus-vendéglátás alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Palancsa, Dr. Attila
egyetemi docens

Helyi kari azonosító

LKK-A-2026-31

Mű típusa: Diplomadolgozat (BA/BSc)
Felhasználói azonosító szám (ID): Eszter Csibrik
Dátum: 19 Jún 2026 07:39
Utolsó módosítás: 19 Jún 2026 07:39
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/17119

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet