Hanzséros, Vanda (2025) A lánynevelés és női művelődés története – Egy hivatás, két intézmény, avagy a lánynevelés jelentősége a 21. században. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.
![]() |
PDF
Hanzséros Vanda - A lánynevelés és női művelődés története - Szakdolgozat.pdf Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg Download (1MB) |
Absztrakt (kivonat)
Szakdolgozatom során a lánynevelés történet egy szeletének feltárását kutattam, két intézmény összehasonlítása segítségével. Egyik intézmény a Martos Flóra Egészségügyi Szakközépiskola, amely lány iskola volt. A másik, amelyben pedig vegyes oktatás van jelen, az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium. A Martos a 1990-es években szűnt meg, majd átvette a helyét az Eötvös. Mindkét intézményben jelen volt az ápolónői képzés, így mindkét iskolából ápolónőket interjúztattam. Kutatási kérdéseim során vizsgáltam a nemi szerepek fontosságát; a két iskola közti különbségeket a szocializációban; az egészségügyi képzést; az interjú alanyok karrier útjait. Illetve, hogy egy lánynevelde megállná-e a helyét a 21. században. Kutatásom eredményeként kijelenthetem, hogy a fiúk és lányok külön intézményben való oktatása elavultnak számít. Kutatásomban nagy hangsúlyt kapott a társadalmi szocializáció, melyhez elengedhetetlen a nemek közti együttműködés. Ezt az együttműködést pedig szociális tanulással lehet könnyen elérni. Ez is bizonyítja, hogy az összehasonlítás során a vegyes oktatás felülkerekedett a lány nevelő intézményen.
Magyar cím
A lánynevelés és női művelődés története – Egy hivatás, két intézmény, avagy a lánynevelés jelentősége a 21. században
Angol cím
The History of Girls' Education and Women's Enlightenment – One Vocation, Two Institutions, or the Importance of Girls' Education in the 21st Century
Intézmény
Soproni Egyetem
Kar
Tanszékcsoport/intézet
BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet
Szak
Témavezető(k)
Mű típusa: | Szakdolgozat |
---|---|
Felhasználói azonosító szám (ID): | Unnamed user with email G4imm2@uni-sopron.hu |
Dátum: | 19 Jún 2025 07:28 |
Utolsó módosítás: | 19 Jún 2025 07:28 |
URI: | http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/15047 |
Actions (login required)
![]() |
Tétel nézet |