Depóniagáz hasznosítási lehetőségének vizsgálata a Cséri Regionális Hulladéklerakó területén

Baráth, Boglárka Barbara (2024) Depóniagáz hasznosítási lehetőségének vizsgálata a Cséri Regionális Hulladéklerakó területén. BA/BSc, Erdőmérnöki Kar.

[thumbnail of BaráthBoglárkaBarbara2024.pdf] PDF
BaráthBoglárkaBarbara2024.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A jövő generációinak védelme, a Földünk megóvása érdekében egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a hulladékok hasznosítására, ennek hiányában ártalmatlanításukra. Ehhez kapcsolódva szakdolgozatomban a 2014-ben létesített Cséri Regionális Hulladéklerakóban keletkező depóniagáz hasznosításának lehetőségeit vizsgálom. A szakdolgozatom elkészítéséhez szükséges adatokat a Cséri Regionális Hulladéklerakó biztosította. Az első részben ismertetem a hulladékgazdálkodással kapcsolatos elméleti hátteret, a Cséri Regionális Hulladéklerakó felépítését, működését, valamint a jogszabályi környezetet. A dolgozatom második felében bemutatom a jelenlegi depóniagáz ártalmatlanítási folyamatokat, majd az általam vizsgált és felvetett biogáz hasznosítási lehetőségeket a Cséri Regionális Hulladéklerakóra nézve

Magyar cím

Depóniagáz hasznosítási lehetőségének vizsgálata a Cséri Regionális Hulladéklerakó területén

Angol cím

Investigating the use of biogas at the Cséri Regional Landfill

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Erdőmérnöki Kar

Tanszékcsoport/intézet

EMK - Környezet- és Természetvédelmi Intézet

Szak

NEM RÉSZLETEZETT

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Vágvölgyi, Dr Andrea
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Boglárka Barbara Baráth
Dátum: 25 Ápr 2024 09:27
Utolsó módosítás: 25 Ápr 2024 09:27
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/12687

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet