Káldi hagyományőrzés lehetőségei intézményi keretek között

Palkó, Anna Flóra (2024) Káldi hagyományőrzés lehetőségei intézményi keretek között. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Palkó Ann Flóra- Káldi hagyományőrzés lehetőségei intézményi keretek között.pdf.pdf] PDF
Palkó Ann Flóra- Káldi hagyományőrzés lehetőségei intézményi keretek között.pdf.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatomban a Vas vármegyei Káld község hagyományait vizsgáltam intézményi keretek között. Vas vármegye hagyományai közül, igyekeztem a számomra legérdekesebb oldalt feltárni, ezért választottam a megyében elhelyezkedő Káldot, ahol kutatásaimat végeztem. Szakdolgozatom első felében a témám elméleti és fogalmi hátterét mutatom be szakirodalmak segítségével, ahol a községet és a rá jellemző szokásokat is ismertetem. A helyi, Szent Piroska Katolikus óvoda Káldi Tagóvodájában végeztem a kutatásomat, ahol a szülők és az intézményvezető óvodapedagógus segítségével kerestem a választ arra, hogy milyen módon és mértékben jelennek meg a községre jellemző hagyományok az óvodában. Kutatásom során megtudhattam, hogy a községben tevékenykedő civil szervezetek segítik a helyi hagyományok feltámasztását és továbbörökítését, amelyek szoros kapcsolatban állnak a helyi óvodával.

Magyar cím

Káldi hagyományőrzés lehetőségei intézményi keretek között

Angol cím

Preservation of national heritage of area Káld in the educational institutions

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Művészeti és Sporttudományi Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Árvayné Dr. Nezvald, Anett DLA
adjunktus

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Anna Flóra Palkó
Dátum: 28 Jún 2024 08:18
Utolsó módosítás: 28 Jún 2024 08:18
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/12582

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet