A helyi adók rendszerének bemutatása Mosonmagyaróvár önkormányzatán keresztül

Németh, Fruzsina (2023) A helyi adók rendszerének bemutatása Mosonmagyaróvár önkormányzatán keresztül. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-23_39.pdf] PDF
KBAN-23_39.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom témája a helyi adók rendszere Mosonmagyaróvár önkormányzatának gazdálkodásán keresztül. A munkám célja az volt, hogy mélyebben megismerjem a helyi adórendszer működését, hatásait, kihívásait és ezáltal bővüljenek a helyi adózással kapcsolatos információim, valamint, hogy megvizsgáljam Mosonmagyaróvár gazdálkodását, válsághelyzetben meghozott intézkedéseit. A diplomamunkámban általánosan ismertettem a helyi adók szabályait, kitértem a megállapítási jogra, az adóügyben eljáró adóhatóság hatáskörére és illetékességére, az adó alanyokra, a mentességekre és kedvezményekre, az adó alapjára, mértékére és az ezekre alkalmazandó követelményekre. A települések általános működését és gazdálkodását is bemutattam Mosonmagyaróvár példáján keresztül. Megvizsgáltam, hogy az önkormányzat milyen adók bevezetésére jogosult, milyen szerepük van a helyi adóknak a költségvetésben.Feltérképeztem a felmerülő előnyöket és problémákat, áttekintettem az adó behajtás szabályait és tapasztalatait, valamint elemzést végeztem az önkormányzat helyi adóztatási rendszerének alakulására vonatkozóan. A COVID-19 járvány és az energiaválság idején bekövetkezett változásokra is fókuszáltam. Megvizsgáltam, hogy ezek a változások milyen hatással voltak a helyi adórendszerre, és elemeztem ezeknek a hatásoknak a helyi közösségekre és vállalatokra gyakorolt hatásait. A kutatás során megállapítottam, hogy Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának helyi adóbevételei 2018-tól 2023-ig folyamatosan növekedtek, de a koronavírus okozta nehézségek és az energiaválság miatt 2020-ban és 2021-ben visszaesés volt tapasztalható. A város helyi adóbevételeinek legnagyobb részét az építményadó és a helyi iparűzési adó teszi ki napjainkig.Mosonmagyaróvár önkormányzata sikeresen kezelte a koronavírus és az energiaválság negatív hatásait. Azonban fontolóra lehet venni néhány intézkedést a város fejlődésének elősegítése érdekében. Például adókedvezmények bevezetését az építményadó és helyi iparűzési adó területén, hogy ösztönözze az új beruházásokat és fejlesztéseket. Emellett támogatni lehet a megújuló energiaforrások használatának növelését, ami csökkentheti az energiafüggőséget és a környezeti terhelést. Az idegenforgalmi adó bevételeket és felhasználásukat érdemes felülvizsgálni, és fokozni a turizmusfejlesztést, például a turisztikai attrakciók bővítésével, rendezvények szervezésével és a szálláshelyek minőségének javításával. Ezek a lépések növelhetik a város vonzerejét és gazdasági növekedést generálhatnak.

Magyar cím

A helyi adók rendszerének bemutatása Mosonmagyaróvár önkormányzatán keresztül

Angol cím

Presentation of the local tax system through the municipality of Mosonmagyaróvár

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Baranyi, Dr. habil. Aranka
egyetemi docens, habil PhD, Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Helyi kari azonosító

KBAN-23/39

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Fruzsina Németh
Dátum: 02 Feb 2024 12:55
Utolsó módosítás: 02 Feb 2024 12:55
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/11849

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet