A pénzforgalom rendszere Magyarországon

Engelmayer, Viktória (2023) A pénzforgalom rendszere Magyarországon. BA/BSc, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar).

[thumbnail of KBAN-23_25.pdf.pdf] PDF
KBAN-23_25.pdf.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Pénzügy és számviteles hallgatóként úgy gondolom elengedhetetlen, hogy maximálisan ismerjük a különböző fizetési módokat, illetve hogy folytonos érdeklődéssel kövessük az elektronikus fizetésben történő változásokat, újításokat. Munkám elkészítése során szerettem volna egyfelöl egy átfogó képet adni a hazai fizetési rendszer működéséről, másfelől pedig bemutatni a hagyományos, illetve a készpénz-helyettesítő fizetési formákat. Szakdolgozatom első felében ismertettem a Magyar Nemzeti Bank szerepét a pénzforgalom rendszerében, majd ezt követően bemutatom a pénzforgalom intézményrendszerét Magyarországon. Dolgozatom 4. fejezete a pénzforgalom jogszabályi hátterével foglalkozik. Illetve a továbbiakban bemutatásra kerülnek a fizetési rendszerek, és azok működései is. A dolgozat második, hangsúlyosabb részében az egyes fizetési módokat részletekbe menően mutattam be. Ezen belül jelentősebb szerepet kapott a készpénzes, illetve a bankkártyás fizetés, majd ezt követően a jogszabály szerint csoportosítottam és ismertettem a készpénzfizetésen felüli fizetési módokat. A későbbiekben az innovatív fizetési megoldásokról is olvashatunk, melyek biztosítják számunkra a gyors, átlátható és kényelmes fizetést. S végezetül készítek egy rövid kutatást, melyben utánajárok, mely fizetési módot lenne célszerű alkalmazni a szépségszalonokban, mind a vendégek, mind pedig a vállalkozók szempontjából. Dolgozatom a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán megszerzett ismeretek, a kapcsolódó szakirodalmak és jogszabályok, valamint az internetes források segítségével készült.

Magyar cím

A pénzforgalom rendszere Magyarországon

Angol cím

The Cash Flow System in Hungary

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar (volt Közgazdaságtudományi Kar)

Tanszékcsoport/intézet

LKK - Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet

Szak

LKK - Pénzügy és számvitel alapszak (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Fóriánné Horváth, Dr. Margit
mesteroktató

Helyi kari azonosító

KBAN-23/25

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Viktória Engelmayer
Dátum: 02 Feb 2024 12:50
Utolsó módosítás: 02 Feb 2024 12:50
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/11829

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet