AZ óvodáskor egészségpszichológiai vonatkozásai

Pajor, Csilla (2023) AZ óvodáskor egészségpszichológiai vonatkozásai. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_pajorcsilla_IJMGKX.pdf] PDF
szakdolgozat_pajorcsilla_IJMGKX.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (440kB)

Absztrakt (kivonat)

Már a kezdeti szakaszban elkezdjük a gyermekek egészségre való nevelését, hiszen fontos az alapokat már kora gyermekkorban lefektetni. Minden ember életében ott van az egészség, ezen belül is a megfelelő életmód és természetesen gyermekét is erre neveli. A szakirodalmak és kutatások világosan leírják, hogy szerves része életünknek az egészség és az ehhez kapcsolódó magatartásformák. Kérdőív segítségével mértem fel különböző óvodákban a szülők által, hogy gyermekeik életének mennyire szerves része az egészség. Célkitűzésem az volt, hogy a felmérés alapján megállapítsam és bebizonyítsam feltevéseimet azzal kapcsolatban, hogy az óvodáskorú gyermekek többségének jelen van életében az egészség. AZ eredmények alapján azt a következtetést tudtam levonni, hogy a gyermekek tudatában vannak az egészség fogalmának, tudják, hogy mit jelent, és azokat a szokásokat és magatartásformákat pedig alkalmazzák, amik a mindennapjaik szerves része.

Magyar cím

Az óvodáskor egészségpszichológiai vonatkozásai

Angol cím

Health psychology aspects of preschool age

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóth-Merza, Katalin
adjunktus

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Csilla Pajor
Dátum: 25 Júl 2023 09:24
Utolsó módosítás: 20 Szep 2023 06:28
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/11161

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet