Karácsony a régmúlt és jelenkor óvodáiban

Szeglet, Liliána (2023) Karácsony a régmúlt és jelenkor óvodáiban. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of szakdolgozat_szegletliliána_C9N2T9.pdf] PDF
szakdolgozat_szegletliliána_C9N2T9.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A kutatásom során elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy az általam nagy becsben tartott ünnep, a karácsony, mégis mióta van jelen az emberiség történetében, mikortól ünnepeljük. Az is érdekelt, hogy az egyes szimbólumok, ünnepkörök, az ezekhez szorosan kapcsolódó hagyományok és hiedelmek miként foglaltak helyet a történelem, főként a 20. századi magyar múlt egyes időszakaiban. Igyekeztem továbbá feltárni azt, hogy a hazai óvodáztatás történetébe ágyazottan miképpen jelentek meg és milyen módon változtak az óvodai karácsonyi szokások, foglalkozások. A régi időktől haladva, egészen napjainkig számos olyan forrásadat, képi és írott információ volt a segítségemre, melyek segítették a válaszadást kutatói kérdéseimre. A múltbéli tartalmak megismeréséhez számtalan szakirodalmat, régi sajtócikkeket olvastam el, míg a jelenkori óvodáztatáshoz egy nyolc kérdésből álló, strukturált interjút készítettem, három tapasztalt óvodapedagógussal. Mivel az egyes korszakokban, magában az óvodai nevelésben is megjelentek a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan a játékszerek, így kutattam ezen témakörben is ezzel is gazdagítva mind szakdolgozati munkámat, mind pedig korábbi ismereteimet a játékról alkotott felfogásokról. Úgy vélem az óvodáskorú gyermek mind családjukban, mind pedig az óvoda falai között, az egyes történeti korszakokban és napjainkban is kellő ismeret, saját élményeiken alapuló információt kapnak magáról az ünnepről, s az ahhoz alkalmazkodó tartalmakról, azonban mindig jó valami újat mutatni a gyermeknek, a nevelés bármely területén. Ez a szakdolgozati kutatás reményeim szerint kiválóan hasznosítható lesz az óvodai foglalkozások megtervezésénél és megvalósításánál, és bővíthető, folytatható lenne további sajtóforrások, közgyűjtemények valóságos, vagy virtuális adatbázisok digitalizált képanyagai bevonásával, a kép-és tartalomelemzés kibővítésével. Magyarország óvodáiban és családi otthonaiban a karácsony a régi időkhöz hasonlóan mai is nagyon fontos ünnep, vallástól függetlenül is összeköti az embereket. Ez, ahogyan a források és interjúk is megmutatták, éppen amiatt lehetséges, mert az együvé tartozást, az elesett segítését, az embertársai felé való szeretetteljes odafordulást, a gyermekek és családok fontosságát emeli ki és erősíti az ünnep.

Magyar cím

Karácsony a régmúlt és jelenkor óvodáiban

Angol cím

Christmas in the kindergartens of the past and present

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Ambrus Attila Józsefné Kéri, Katalin
egyetemi tanár, DSc

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Liliána Szeglet
Dátum: 25 Júl 2023 09:22
Utolsó módosítás: 06 Szep 2023 06:16
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/11037

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet