Zsámbék templomainak képzőművészeti értékei és a vizuális nevelés kapcsolata

Márton, Katalin (2023) Zsámbék templomainak képzőművészeti értékei és a vizuális nevelés kapcsolata. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Szakdolgozat-Márton Katalin.pdf] PDF
Szakdolgozat-Márton Katalin.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Az a feltevésem, hogy a művészeti és egyházi értékek a mai napig meghatározók a zsámbéki lakosok körében, és kialakul egyfajta kötődés, lokálpatrióta érzés. Úgy vélem, hogy ha már kisgyermekkorban erősítjük a gyermekekben a kötődést a lakhelyhez, ezt olyan módszerekkel lehet megerősíteni, mint kiállítások és előadások szervezése, különböző rajzpályázatokra való nevezés. Ezeket mindenképpen a pedagógia eszközével kell végrehajtani, és akkor ki lehet a lakóhely és a gyermek között alakítani a kötődés bizonyos fokát. Ez ugyanakkor nem kötődik különösebben a szakrális-vallási folyamatokhoz, attól el lehet vonatkoztatni, hiszen a vallási elköteleződés elmélyítése nem jár együtt a lokálpatriotizmus kialakulásával. Feltételezem, hogy ha népszerűsítjük és erősítjük a helyi képzőművészeti anyagi kultúrát, annak eredményeit, próbáljuk bevonni ebbe a fiatalokat, akkor egyrészt elvégzünk egy tehetségkutató, -fejlesztő és -ápoló pedagógiai munkát, másrészt népszerűsítjük lakókörnyezetünket. A szakdolgozatban rámutatok a helyi kulturális értékek hatására és befolyására, (melyek elsősorban és túlnyomó részt egyházi eredetűek) a tanulók és a Zsámbékra látogatók között egyaránt. Zsámbék a maga jelenével és még mindig feltáratlan, múltjával, rejtélyes kisugárzásával egy jó időre elegendő témát fog szolgáltatni az arra receptív embereknek, ihletet fog biztosítani nagyon sok kulturális és művészi alkotáshoz. Következésképpen a művészeten keresztül van lehetőség Zsámbék népszerűsítésére, a kötelékek megerősítésére.

Magyar cím

Zsámbék templomainak képzőművészeti értékei és a vizuális nevelés kapcsolata

Angol cím

The fine art values of Zsámbék's churches and the relationship between visual education

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Művészeti és Sporttudományi Intézet

Szak

BPK - Gyógypedagógia (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kovács-Gombos, Dr. Gábor
egyetemi docens, DLA

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Katalin Márton
Dátum: 15 Jún 2023 10:08
Utolsó módosítás: 15 Jún 2023 10:08
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/10974

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet