Baki óvoda története

Harmath, Flóra Rebeka (2023) Baki óvoda története. BA/BSc, Benedek Elek Pedagógiai Kar.

[thumbnail of Harmath Flóra Rebeka - Baki óvoda története -szakdolgozat.pdf] PDF
Harmath Flóra Rebeka - Baki óvoda története -szakdolgozat.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP-kről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom témája a baki óvoda történetének megismerése. Fő célként azt tűztem ki, hogy minél részletesebben megismerjem az óvoda történetét, és ezt át is tudjam adni az ólvasóknak. Kutatási módszereim közé tartoztak a dokumentumelemzések, levéltári kutatások, interjúk és visszaemlékezések. Interjút a témában főleg óvodapedagógusokkal végeztem. A témámhoz kapcsolódóan tanulmányoztam hazánk első kisdedóvó intézményeinek létrejöttét, körülményeit és alakulását. Bak községről is készítettem egy történelmi áttekintés, mert úgy gondoltam, hogy az óvoda történetének bemutatásához elengedetlen feltétel, hogy megismerjük a települést is. Az óvoda történetét több szempont szerint tanulmányoztam: az épületének, működésének változásait, személyi változásait, gyerekek számának alakulását az évek alatt. Fontosnak tartottam megemlíteni az óvoda által tartott, ünnepelt néphagyományokat, ünnepeket, jeles napokat. Elengedhetetlen egy óvoda történetében, az ott vezetett dokumentumok listája, így azokat is megemlítettem egy fejezetben. A dolgozatban több helyen jelennek meg interjúrészletek, amit az interjúalanyokkal készítettem, és teljes terjedelmüket a mellékletek résznél lehet olvasni. Végül az óvoda jövőképével zártam a gondolataimat.

Magyar cím

Baki óvoda története

Angol cím

History of kindergarten in Bak

Intézmény

Soproni Egyetem

Kar

Benedek Elek Pedagógiai Kar

Tanszékcsoport/intézet

BPK - Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet

Szak

BPK - Óvodapedagógus (BA)

Témavezető(k)

Témavezető neve
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Hartl, Éva
intézetigazgató, egyetemi docens, PhD

Mű típusa: Szakdolgozat
Felhasználói azonosító szám (ID): Flóra Rebeka Harmath
Dátum: 25 Júl 2023 09:15
Utolsó módosítás: 08 Szep 2023 09:33
URI: http://diploma.uni-sopron.hu/id/eprint/10891

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet